RÓLUNK

Hoztunk kávét, nem is akármilyet!

Akárhányszor Etiópiába utaztunk, mindig ugyanazzal a kéréssel fordultak hozzánk: “hozzatok kávét!” Hoztunk bőröndben rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak és egy dolog biztos volt mindig nagyon elégedettek voltak.

A kávé iránti szeretet már gyerekkor óta kísér minket. Célunk, hogy minél szélesebb körben elérhetővé tegyük az etióp kávékülönlegességeket mindenki számára.

Az Ethicoffee ötletgazdája és CEO-ja vagyok. Röviden annyit érdemes rólam tudni, hogy az élet minden területén az egyediséget és a különlegességet keresem.

Nincs ez másképp a kávéval sem, aminek a világa valahogy mindig is vonzott. Etióp édesapám révén már kisgyerek korom óta közel kerülhettem az etióp kultúrához és a helyi kávé különlegességekhez.

Emlékszem, akkoriban még nem tudtam pontosan, hogy mi is ez a finom illatú ital, de biztos voltam benne, hogy valami egészen más, mint az otthon – Magyarországon – kapható átlagos, bolti kávé. Életem során többször utaztam Etiópia fővárosába, Addis Abeba-ba, ahol idősebb koromban részt vettem megannyi kávé ceremónián, illetve megismerkedtem számos régió kávéjával és kávétermelőivel. Ezek olyan meghatározó élmények voltak számomra, hogy elhatároztam, egyszer majd ezzel szeretnék foglalkozni és megmutatni másoknak is, hogy az etióp kávé mennyiben különbözik a forgalomban lévő, mindenki által ismert kávéktól. Habár a tanulmányaim és a karrierem más területre sodortak, a “buna” iránti rajongásom mit sem változott, sőt idővel egyre csak erősödött.

Mostanra pedig a régóta dédelgetett álomból valóság lett: megalapítottuk a vállalkozásunkat, hogy megismertessük a világgal ezt a csodálatos, hagyomány tisztelő kávé kultúrát és elérhetővé tegyük mindenki számára az etióp régiók egyedi ízvilágát.

Benjamin Lemma – CEO 

Iratkozz fel

Iratkozz fel hírlevelünkre, ahol különleges promóciók
és érdekes hírek várnak!

RÓLUNK

Hoztunk kávét, nem is akármilyet!

Akárhányszor Etiópiába utaztunk, mindig ugyanazzal a kéréssel fordultak hozzánk: “hozzatok kávét!” Hoztunk bőröndben rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak és egy dolog biztos volt mindig nagyon elégedettek voltak.

A kávé iránti szeretet már gyerekkor óta kísér minket. Célunk, hogy minél szélesebb körben elérhetővé tegyük az etióp kávékülönlegességeket mindenki számára.

Benjamin Lemma – CEO 

Az Ethicoffee egyik ötletgazdája és CEO-ja vagyok. Röviden annyit érdemes rólam tudni, hogy az élet minden területén az egyediséget és a különlegességet keresem.